A gyönyörű teremtmény - részlet, 26. fejezet

2021.01.31

"Zurielnél kupaktanács folyt.

Lakása minimál stílusban volt berendezve, minden fekete, fehér, szürke és piros színekben váltakozott. A nappaliban kettő kétszemélyes, szögletes fekete kanapé között egy matt, grafitszürke, alacsony asztal állt. A parketta erezett, fehér. A falak mindegyike szintén fehér, tele aggatva fekete köves, lila virágos képekkel. Imádta hatalmas hálószobáját, benne a focipálya méretű ággyal.

Szerencséjére, igen jutányos áron jutott hozzá a lakberendezési tárgyaihoz. Egy magasabb pozícióban dolgozó munkatársa egyszerre cserélte le egész lakásának stílusát. Zuriel lecsapott rá, így örökölt másfél szobás lakása máris megújulhatott.

Ebben a nappaliban fogadta Kariont, hogy alaposan kibeszélhessék az elmúlt napok történéseit.

- Értem. Tehát azt mondod, ez a lány máris ennyivel jobbá tette? - kérdezte Karion.

Fehér nadrágja és világoskék inge éles kontúrral ütött el a fekete anyagtól. Úgy nézett ki, akár egy gazdag, tengerparti ficsúr. A szó jó értelmében. Rámarkolt a zöld sörösüvegre, majd férfiasan a nyaka köré fonta a mutatóujját. Kortyolt az enyhén felhabzó sörből.

- Úgy tűnik.

Zuriel vele szemben ült, bokáját a térdén pihentette. Egyik kezében sört tartott, másikkal a bokáját markolta. A szokásos szövetnadrág-ing-csokornyakkendő helyett kényelmes rövidnadrágot és trikót viselt.

Beavatta barátját a Melitonnal való találkozásába, beszámolt a beszélgetésükről, és hogy sejtése szerint azt a bizonyos csajszit várhatta. Vagy leshette. Nehezen szokta a gondolatot, miszerint egy lány miatt rongyos lelkű barátjuk viselkedése megdöbbentően csodás irányba indult. Nehezen szokta, de kifejezetten tetszett neki.

- Nem hihetetlen, de még szoknom kell a dolgot - szólt a szőkeség csodálkozó hangon, majd hozzátette: - Ezt is.

Igaza van Karionnak. Nemrég tudták meg az igazat Meliton valódi természetéről. Ha hihetnek Lizandernek. Erre máris egy teljesen új oldalával mutatkozott meg.

Először az erőszakos, kegyetlen embert kellett feldolgozniuk, aztán egy száznyolcvan fokos, nyakzsibbasztó fordulattal elhinni, hogy ez az ember totális átalakuláson akar átmenni.

- Én máris megkedveltem azt a lányt - mondta Zuriel. - Korábban is úgy azonosítottam, hogy nem mindennapi, de mára már egészen biztos vagyok benne. - Az üveg nyakára ragasztott zöld címkét kapargatta.

- És szerinted Lizander mit szól ehhez? - Karion elárulta idegességét, amikor mondat közben pozíciót váltott. Keresztbe tett lábait kecses mozdulattal megcserélte.

- Melyik részéhez? - firtatta Zuriel, tenyerét felfelé fordítva gesztukilált. - A lányhoz, vagy ahhoz, hogy a szarkeverése ellenére sem hagyjuk magára Melitont?

- Mindkettő.

- Egy fikarcnyit sem érdekel - jelentette ki határozottan, majd Karion nézésére reagálva hozzátette: - De komolyan. Rohadtul nem érdekel.

- Csak remélhetjük, hogy leszáll rólunk. De szerintem korántsem ráztuk le. - A szőkeség előre dőlt, könyökével térdére támaszkodott. - Hiszen az után tálalt ki nekünk, hogy Meliton leállította rólunk.

Karionnak igaza lehet. Zuriel is hasonlóképpen gondolta. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.

- Meliton megmondta neki, hogy szálljon le rólunk. És én hiszek neki.

- Melitonnak én is hiszek - közölte Karion tényként a dolgot. - Sőt, biztos vagyok benne. Ezért azt mondom, Lizander az, akiben nem bízhatunk. Egy pillanatra sem. Egyetlen szavát sem hihetjük el. Mármint - dőlt hátra, és kis elégedetlen sóhaj után folytatta - azokat nem, amiket nem tud bizonyítékkal alátámasztani. Ráadásul nem hallottuk a beszélgetésüket. Nem tudhatjuk, milyen idióta módon csűrte-csavarta a gondolatait. És Lizander magának akarja. - Karion ráhúzott a kis zöld üvegre, és egy szuszra kiitta az összes sört.

- Meliton nem ostoba - fűzte hozzá Zuriel. Karion egy pillanatra megmerevedett ivás közben. Arckifejezése láttán Zuriel kiegészítette a mondandóját. - Bár Lizander sokkal agyafúrtabb, ez nyilvánvaló. De a tény az tény. Megkérte, hogy kopjon le. Ennyi. Ezen nincs mit cifrázni. És innentől kezdve nem érdekel, hogy mit gondol vagy mit csinál Lizander.

Zuriel higgadtan kortyolt a sörből, lábfejével olyan ismétlődő ritmusra mozgott, mintha nem idegességében tenné. Fel-le, fel-le, szünet.

Fel-le, fel-le, szünet.

Bízom benne, és azt hiszem, ő is megértette az üzenetemet. Már csak várnunk kell. Zuriel hitt Melitonban. Hitt abban, hogy jó akar lenni, hogy a múltját maga mögött akarja hagyni. Ehhez valóban kellett egy lány. Ha nem szeretné ennyire, hogy Meliton jó útra térjen, még viccesnek is találta volna, hogy ez a valaki úgy megszelídítette egy-két nap alatt, mintha csak egy farkas találta volna meg a társát.

Aki úgy tűnik, meg is érkezett.

- Szóval... - folytatta Karion. - Tényleg létezik egy lány, akit nem akar... khm... - elvenni csak úgy? - gondolta közben Zuriel - ... és mássá teszi őt?

- Ennyire hihetetlen? - Zuriel nem értette, miért felfoghatatlan, hogy Melitonnak őszintén megtetszen egy nő. Rosszalló tekintettel meredt barátjára.

- Az - vallotta be őszintén Karion. Arca fapofa, de nem gúnyolódó.

- Pedig hidd el nekem, hogy létezik.

- Láttad? Ismered? - tette fel bizonyítékért kiáltó kérdéseit.

- Mond meg nekem! - Emelte fel a hangját Zuriel, üvegével barátja felé bökött. - Ha nem egy nő az, akit maga Meliton állít, hogy létezik, képes változásra bírni, akkor mégis kicsoda? Vagy micsoda?

- Hogy is mondta pontosan? - kérdezte Karion megint.

- "Lehet, hogy neki velem lenne szar". És szerintem a hangsúly a "neki"-n volt - mondta Zuriel, amivel megválaszolta Karion szokásos esti kérdését, újra elismételve barátjuk legegyértelműbb vallomását.

- Most hol van? - Ujjával a sörösüveg száján körözött.

- Nem tudom. - Zuriel visszafojtott egy böffentést. - Tegnap találkoztam vele, de aztán passz.

- Remélem, nem azért tűnt el, mert elijesztetted. Hiszen már nem csak a magában felismert igazsággal kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy mi tudjuk, miket csinált. - Karion lehúzta az utolsó nagy kortyot is, majd az üveget az alacsony grafitszürke asztalra helyezte. A másik mellé.

- Nem hiszem - mondta Zuriel. Ezügyben egy pillanatra sem bizonytalanodott el. - Csak tudattam vele az álláspontunkat. Szóval nem hiszem.

- Úgy legyen! - A szőkeség kezével a térdére támaszkodva nyomta fel szálkás testét. Színpadiasan nyögve felegyenesedett, majd pár másodperces nyújtózkodás után jelezte, hogy kimegy a mosdóba.

Zuriel gondolatai folyamatosan a kigyúrt melákon jártak, aki annyi szörnyűséget követett már el korábban, amit nem is gondoltak volna. És nem is nagyon hittek el.

Elsőre.

Lizander megkörnyékezte őket. Csakhogy egyetlen szavát sem vették készpénznek. Amikor mégis szöget ütött a fejükbe, akkor is úgy tettek, mintha hazugság lenne minden szó. Bár mindketten érezték, hogy Meliton nem egészen rendes ember, ilyen borzalmakat mégsem feltételeztek róla. Aztán mégis be kellett látniuk, hogy ez az igazság.

Rosszabb volt, mintha kábszeresnek vagy stricinek állította volna be.

Meliton. Nos, ő kissé obszcén figura. Alapvető érzésekkel és ösztönökkel. Egyszerű, kiszámítható, elemi vágyakkal. Mindig is úgy gondolta, egyszer egy nő lesz a veszte. Ebben az esetben a megmentője.

Zuriel pár évvel ezelőtt idegen edzőterembe tévedt. Akciós havi bérletet árultak, ezért megnézte a helyet. Amikor belépett az emelőgépek, súlyzók és fekvőpadok közé, akkor látta meg először Melitont. Az izomagy úgy nyomta egymásután a fekvőtámaszokat, mintha pisztolyt tartottak volna a fejéhez.

- Tudod - kezdte Karion, amikor visszaült a kanapéra -, bármit mondjon Meliton, szerintem még jobban kéne bátorítanunk.

- Bátorítanunk? Hogy érted?

- A változásra. A jóra. Mindenre. Nem gondolod? - Tette ismét keresztbe a lábát.

- De, én is így gondolom - felelte Zuriel, aki természetesen egész eddig így vélekedett.

- Akkor szuper - jegyezte meg Karion, büszkén vigyorogva. Hegyesre igazított szőke haját két tenyere között összecsípte, közben kék szemével hunyorgott, mintha erősen koncentrálna a mozdulatra.

- Akkor szuper - ismételte Zuriel.

- És nálad? Megjelent már valaki? - érdeklődött a szőkeség, ujjait összekulcsolta a tarkója mögött.

- Nem - sóhajtotta Zuriel, fejét lehajtotta. - Egyelőre nem.

Sosem gondolta, hogy Meliton előbb akad nőre, mint ő. Persze ezt nem mondhatta ki, hiszen barátai azt hinnék, irigykedik. Pedig nem. Csupán ő maga is vágyakozott. Az ő holdja még nem bukkant fel a horizonton.

Tekintetével végigmérte bal karján a három-hold tetoválást. Vajon jól érzi, hogy bárki is az, de közeledik felé? Mostanában egyre éberebben pásztázta a tömeget, mintha tudná, hogy hamarosan felbukkan... valaki. Felbukkan, hogy aztán magához vonzza, mint a gravitáció, és úgy keringjen körülötte, mintha maga lenne a Föld, ami körül mozog.

Hogy aztán soha többé ne tudjon tőle elválni.

Némán nézte a karját. Hagyta, hogy a gondolatai mélyen beszippantsák. Valószínűleg hosszú percekig hallgathatott, mert Karion erőltetett krákogására figyelt fel. Felkapta tekintetét és barátjára nézett. Vajon mióta nem hallotta őt, ha ennyire feltűnően köszörülte a torkát?

- Nem... figyeltem, bocs.

- Azt vettem észre - vetette oda gunyorosan Karion. - Melitonra emlékeztetsz. Ő is éppen így meredt maga elé, amikor megsejtettük, hogy titkol valakit.

- Én csak szeretném, ha lenne valaki, akire gondolhatok.

- Talán furán hangzik, de arra fogadtam volna, hogy te leszel az első, akinek rendes nője lesz. - Karion elvigyorodott. Erre Zuriel is elmosolyodott, hiszen nemrég ő is éppen ilyesmit gondolt.

Ezután csendben ültek, mintha megfeneklett volna a beszélgetés. A csendben idegesítően hangosan kattogtak a faliórák, és bár mindegyik mutató másodpercenként kattant, sosem egyszerre tették. Ettől úgy hangzott, mintha minden üres másodperc visszhangként verődne vissza a falak között.

Nem jellemezte őket a kínos csend. Szerencsére, Karion is megunta a hallgatást.

- Mit szólnál egy kis gyúráshoz?

Zuriel azonnal rábólintott. Összekapta magát, aztán elugrottak Karionhoz. Ott felmerték mindig tettre kész bagyuját, majd elmentek az edzőterembe.

Melitontól várták, hogy jelentkezzen, így nélküle töltötték el a nap hátralevő óráit."

Lap tetejére                                      OLVASS BELE!