Domokos Anna - Fajháborúk kora c. könyve alapján

Fátyolszakadás c. fanfiction antológia

Endedjétek át a gyerekeket! - részlet


(...)

- Leszállt az éj - mondta Elza órákkal később. Gyengéd simogatással ébresztgette a gyermekeit, akik eddig sosem tapasztalt szeretettel ölelték át a földön kuporogva.

- Honnan tudod? - kérdezte Lorabella, miközben édesen megdörzsölte a szemét, vattacukor-rózsaszín haját visszatűrte kis hegyes füle mögé.

- Érzem - magyarázta mosolyogva Elza. - A vámpírok ezt ösztönösen...

Ebben a pillanatban robbanás történt felettük, és szinte rájuk szakadt a ház. Megrázkódott az alagsor, a nyitott ajtón törmelék és átláthatatlan porfelhő áradt a pincébe. Elza védelmezőn ölelte a kicsiket, amíg a robaj elcsendesült, azután időt nem vesztegetve segítette fel mindegyiküket a földről, kezével jelezve, hogy maradjanak csendben.

Egy határozott mozdulattal félretolta a nehéz kanapét, többé nem titkolva emberfeletti erejét. Ott rejtőzött ugyanis a csapóajtó, ami előre kidolgozott menekülőtervének első állomása. Felnyitotta a lejárót, aztán a meglepett gyerekeket egymás után leterelte a létrán. Végül egy szőnyeget húzott a félig nyitott ajtóra, majd maga is a mélybe csusszant, mintha odafent mi sem történt volna.

- Ez hová vezet? - kérdezte Lorabella ijedten, de Elza csendre intette az odakészített lámpás fényénél. Szó nélkül mutatott az egyetlen irányba, amerre mehettek.

Oguz feje bukkant ki elsőként a csatornából. Körülnézett, de egy árva lelket se látott, és nem is érzékelt sem a fülével, sem a gondolataival. Jelezte a többieknek, hogy tiszta a levegő.

- Hová megyünk? - kérdezte Zorba. Tekintetével és érzékeivel folyamatosan figyelte az esetlegesen közeledő természetfelettieket. Hirtelen felnőttnek érezte magát, pedig még be sem töltötte a tizenhármat. - Anya? - kérdezte vámpír nevelőanyját, amikor az nem válaszolt.

- A tündérekhez.

(...)